A gyógyító munka eredményei

Eredmények számokban

Ismerje meg belső felmérésünk adatait, mely alátámasztja, hogy a Dévény-módszer az ország legsikeresebb mozgásfejlesztő kezelése!

Statisztikai kimutatásokat 1995 óta vezetünk, azóta, hogy az OEP finanszírozási rendszerébe bekerültünk. Ez időszak alatt csak az alapítványnál több mint 3000 pácienst kezeltünk a legkülönfélébb, mozgással kapcsolatos problémákkal. Ez a szám hangsúlyozottan csak a Dévény Anna Alapítványra, tehát nem arra a közel 160 végzett gyógytornászra vonatkozik, akik ezen idő alatt országszerte kezeltek a DSGM szakgyógytornászok.

A statisztika betegségkódokként és típusokként mutatja a kezelések eredményét, azaz, hogy a terápiával hány százalékban értek el gyógyulást vagy javulást.

Mit is értünk a páciensek állapotán az elbocsátáskor?

GYÓGYULT: a beteg mozgásának minősége az egészséges mozgáshoz viszonyítva semmilyen különösebb eltérést nem mutat.

JAVULT: A kezdeti stádium (enyhe, középsúlyos, súlyos) figyelembevételével határozzuk meg a mozgásállapotban bekövetkezett javulást

NEM VÁLTOZOTT: A beteg állapotában javulás nem következett be, új mozgásformákat nem sajátított el.

Összességében statisztikánk szerint a páciensek gyógyulási aránya közel 80%-ra tehető, 15%-uknál pedig javulás következett be.

Többen kérdezik, hogy hány kezelés után lehet sejteni, hogy mi lesz az eredmény, és hogy hány kezelés szükséges összesen. Ezt sajnos nagyon nehéz megmondani: nincs két egyforma eset. Van, akinél már egy- két kezelés is számít, és beindítja a kiesett mozgásformákat, van, akinél sok-sok kezelés után látható csak eredmény. Ez leginkább a sérülés típusától és annak mértékétől függ.

Egyet azonban biztosan tudunk: a kezelések sikeressége egyértelmű összefüggésben van a kezelések elkezdésének idejével: tehát minél hamarabbi életszakaszban (akár a szülés után pár nappal) kezdődik meg a kezelés, annál nagyobb az esélye, hogy be tudjuk indítani a mozgást az inakban lévő végkészülékeket érintve, amellyel ingereket küldünk a tónusszabályzó központba.

Beszámolók gyógyulásról

Az alábbi videó képekben mutatja be az elért eredményeinket!

Olvasd el azoknak a szülőknek az üzenetét, akiknek gyermekét sikeresen kezeljük/kezeltük!


Danicz Linda, 2011. szeptember

Danicz Linda

"Misek 28. hétre született, gépi lélegeztetett koraszülött baba. Dévény-kezelésre 5 hónapos korától hetente jártunk vele. A foglalkozásokat egyre jobban viselte, ahogy kezdett mozgásban is felzárkózni kortársaihoz. A kezelés nagyon sokat segített Miseknek, elsősorban a hipotón tünetek csökkentésében, melyek végül teljesen elmúltak."


Drana Edina, 2011. július

Drana Edina

"Kisfiam, Bence 6 hónapra született, koraszülött kisbaba volt. A Dévény központban 4 hónapos korában kezdték meg a kezelését, hiszen addigra test szerte feszességet mutatott: kezeit szorosan ökölbe zárva szorította, fejét sokáig nem tartotta meg. 1 évig jártunk hetente kezelésre, közben Bence feszessége szépen feloldódott, tartása normalizálódott, mozgásfejlődése felgyorsult,a normál idore született csecsemőkével volt azonos. 1 éves korában megtette elso önálló lépéseit, most 18 hónapos,egyedül jár, fut, megy fel lépcsőre, képes mindenhova felmászni, lemászni, tolatni, guggolni, mozgása tökéletesen megfelel életkorának. Nagyon nagy segítség volt a DSGM számunkra. Köszönjük szépen terapeutánknak, Rózsa Adrienne-nek a munkáját, és Dévény Annának, hogy kifejlesztette a módszert."


Hohner Anna, 2011. július

Hohner Anna

"A Dévény módszer csodás hatásáról sokat tudnék mesélni, de talán elég ha a tényeket mondom el: kislányom 7 hónaposan emelte fel a fejét először hason fekve, ugyanakkor az ikertestvére már javában kúszott,ült és felállt. A DSGM-módszernek köszönhetően azonban minden lemaradását behozta és 19 hónaposan járni kezdett! Az már csak hab a tortán, hogy a hypotonia miatt szopni képtelen csecsemő 15 hónaposan a kezelésnek köszönhetően elkezdett szopizni és 30 hónapos koráig abba sem hagyta. Ezer köszönet és örök hála érte!"


Dorottya

Dorottya

"Kislányunk, Dorottya a második gyermek a családban. Gyönyörű, kiegyensúlyozott, nyugodt, édes kisbaba, aki evett, mosolygott és aludt első perctől fogva. Egy hónapos korában azt vettem észre, hogy fürdésnél alig tudom beszappanozni a hóna alatt.

Hiába csiklandoztuk, masszíroztuk, nem értünk el változást. Egyik barátunk éppen DSGM- szakgyógytornásznak tanult, és mikor eljöttek látogatóba, kértem, nézze meg Dorottyát. Ő szívesen vállalta a feladatot, körülbelül egy órát foglalkozott a kislányunkkal, és tanácsára kerestük fel a képzett szakembert, Hubikné Klein Margitot.

Első alkalommal 15 perces vizsgálatra kaptunk időpontot, azt is csak úgy, hogy Margit az ebédidejét rövidítette meg vele. Ott aztán azonnal kiderült, hogy van teendő bőven, így elkezdtünk járni gyógykezelésre. Már az első "kezelésnek" meglett az eredménye.

A merev, feszes izomzat egyszerűen fellazult, és számunkra - laikusok számára - is érezhető volt a különbség kezelés előtti és kezelés utáni állapot között. Aztán mikor Margit vizsgálat közben kérdezgetett, fény derült még néhány dologra. Tényleg, folyton görcsben van a kézfeje, a fejét mindig egy irányba fordítja alvás közben, a lábait nem lehet kiegyenesíteni, balra "kiflizik", hasfájós, sokszor kancsal, a nyelvét egy irányba mozgatja... Szóval nem volt kérdés, hogy rendszeres kezelésre van szükségünk.

Korábban több barátunk is járt Dévény-tornára, és mondták, hogy sírtak a gyermekeik. Én erre fel voltam készülve. Azt gondolom, inkább most sírjon/sírjunk, mint hogy később láthatóan mozgásbeli problémáink legyenek. Maga a kezelés nem fájdalmas, hanem csak kellemetlen. Amikor ölbe vettem Dórikát, mindig azonnal abbahagyta a sírást, és a kezelések közötti időszakban sem tapasztaltam semmilyen kezelésből adódó nyugtalanságot.

Dorottya mozgásai fokozatosan, folyamatosan alakultak, változtak. Hét és fél hónapos korára elérte az életkorának megfelelő mozgásszintet, sőt nyolc hónapos korára túl is haladta azokat, hiszen felállt, és oldalirányban lépegetett.

A Dévény-protokoll szerint neurológiai vizsgálat és kontroll szükséges mindenki számára, aki kezelésre szorul. Megnyugtató volt független orvostól is hallani, milyen szépen haladunk. A neurológus doktornő szó szerint ezt mondta az egyik kontrollvizsgálat alkalmával: "Sokszor rácsodálkoztunk már a Dévény-kezelés eredményességére. Ez is nagyszerű példa erre."

Személy szerint nekem is sokat segített a módszer. Szülőként magam okoltam Dórika merev izomzata miatt. Eleinte azt gondoltam, lehettem volna sokkal ügyesebb a szülésnél, és nem tudtam ránézni a kisbabára anélkül, hogy ne gondoltam volna erre. A tudat, hogy van eredményes segítség, és mindent megteszek a gyermekem érdekében, mára feloldotta ezt. Leírhatatlan boldogság egy szülőnek, ha látja, hogy a kisbaba mozgása napról napra fejlődik, beindul. Pláne nagy boldogság, ha közben leküzdöttek egyéb nehézségeket is. Most is libabőrös a hátam, és könnyek szöknek a szemembe, ha visszagondolok a Dévény-tornateremben egy oktatásra, ahol az anyuka örömkönnyekkel elárasztva ölelte, szorította magához kislányát, mikor a gyermeket felállították, és a saját lábán ment oda hozzá.

Ezúton is szeretnék hálás köszönetet mondani minden Dévény Anna iskolájában képzett gyógytornásznak, akik segítettek kislányomon, kiváltképpen Hubikné Klein Margitnak, aki végigkísért a teljes gyógyuláshoz vezető utunkon."

Gégényné Molnár Hajnalka 2012.04.25.


Emike

"2009.02.09., második leggyönyörűbb nap az életünkben, amikor második kislányunk Emike, megszületett. Gyorsan érkezett, mint egy expressz vonat, de komplikációk nélkül, természetes úton jött világra. Szép arányos baba volt 3050gramm és 54cm és a gyarapodása is rendben haladt, hála az anyatejnek. A mozgásával sem volt semmi probléma, a hordozóban 3 hónaposan állomba ringatta Magát a kis lábával. De fél évesen még nem fordult a hasára, hátára. E miatt azonban nem aggódtunk, hisz ebben a nővérkéje sem járt élen.

Hanka is későn kezdett el forgolódni, de ezt pár hét alatt letudta, majd felült. Mászni gyakorlatilag nem mászott, 10 hónaposan már lépcsőzött és biztonságosan járt-kelt a bútorok között. Alig múlt 1 éves amikor elindult. Onnantól kezdve megállíthatatlan. 1,5 évesen már nagyon gazdag volt a szókincse, 2 évesen folyékonyan beszélt.

De sajnos Eminél a helyzet nem változott. Én emiatt már kezdtem aggódni, de mindenki megnyugtatott, semmi baj, hisz minden gyerek más, másként fejlődik, tanul. A gyerek orvosunktól is rákérdeztem, Ő azt mondta, ha pár hét múlva sem változik, hívjuk fel és megadja, hogy melyik orvoshoz menjünk el. Hát ettől végleg megijedtem, majd mintha kicsi lány is érezte volna, 9 hónaposan, pont a keresztelője estéjén, fogta magát és elkezdett forgolódni. Hasára, majd a hátára, oda-vissza, meg sem ált, míg mindezt 21-szer meg nem csinálta. Ekkor Apa is mondta, Aki mindennél jobban imádja a kicsi lánykáit: "Látod, hogy minden rendben, ne aggódjál."

Innentől kezdve forgolódtunk és próbálkoztunk a felüléssel. Én csak "gumimanónak" hívtam kicsi lányt, hisz számára a fordulások és onnan felülések, angol spárgában voltak a legkézenfekvőbbek. És bár haladtunk most már a mozgás fejlődésben, eléggé elmaradtunk a korához képest. Egy évesen, az előbbiekben leírt technikával ültünk.

Barátainktól érdeklődtünk, akiknek kisfiúk sajnos - műtéti hiba folytán - szinte teljesen mozgás korlátozott. Ők már nagyon sok helyen jártak és sok mindent kipróbáltak. Tőlük hallottunk a Dévény Anna módszerről, ami Nekik nagyon sokat segített.

Ekkor kerültünk kapcsolatba, Hubikné Klein Margit szakgyógytornásszal, Aki a Dévény Anna módszerrel dolgozik már több mint 20 éve. Barátaink beajánlásával sikerült vele időpontot egyeztetni.

Április vége - Emike elmúlt 14 hónapos és csak ülünk - az első konzultáció, ...bocsánat, de a gyomrom még most is összeszorul és könnyezni kezd a szemem. Természetesen nem Margit volt rám ilyen borzasztó hatással. Hisz a személyében egy végtelenül kedves, kiváló szakembert ismertünk meg. Attól féltem, mit fog mondani. Nem akartam, hogy imádott kicsi lánykám mindezt észre vegye rajtam, plusz az idegen környezet. Apa nyugtatott és próbált erőt adni.

Miután Margit gondosan megvizsgálta, megtornáztatta Emikét, egyértelmű volt, hogy hypotoniája van. Ez azt jelenti, hogy a külső izmok nagyon lazák, míg a belsők le vannak tapadva (a laza izmoknak volt köszönhető az angol spárga is). Persze ez sem ment könnyek nélkül, hisz ezeknek az izmoknak a munkára bírása fájdalommal jár és Emike csak folyamatosan az én tekintetemet kereste...

Szóval bevallom őszintén nem volt könnyű.

De Margit elmondta, a probléma orvosolható. Ha heti egy alkalommal végig csinálja Emivel a gyógytornát, az izmok szakszerű munkára bírásával feláll, majd elindul Emike, hogy ez mennyi idő, már valóban gyermekenként változó.

Most már örömömben sírtam, hisz kiderült valóban probléma van kicsi lány mozgásával, de a szakszerű gyógytorna mindezt orvosolja.

Tudni kell, mert erről is beszélt Margit, hogy ezek az izmok idővel, sok-sok idővel munkára bírják magukat, a gyógytorna nélkül is, de és ezen van a hangsúly, mozgásbeli, koordinációs problémák végig kísérhetik a gyermeket, akár egész életében!

Szóval elindultunk a "gyógyulás" útján. A heti találkozások, főleg az elején nem voltak könnyek nélkül, de most már tudtam, hogy ezt így végig kell csinálnunk.

A "csoda" megtörtént, Emike mozgása óráról-órára egyre jobb lett, a szakszerű, de egyben játékos foglalkozások segítettek. 2 hónap múlva felállt és rá 1 hónapra pedig Emike elindult...

Emike most már két és fél éves lesz, egy gyönyörű mosolygós kislány. Ezerrel szalad, önállóan megy le-fel a lépcsőn, motorozik és a 3 kerekű biciklit is már kezdi tekerni és imádni való, ahogy a csiga-bigát énekli..."

Még egyszer szeretnénk köszönetet mondani! Marianna 2011.07.07.