Eredmények számokban

Ismerd meg belső felmérésünk adatait, mely alátámasztja, hogy a Dévény-módszer az ország legsikeresebb mozgásfejlesztő kezelése!

Statisztikai kimutatásokat 16 éve, azóta vezetünk, mióta az OEP rendszerébe bekerültünk. Ez időszak alatt csak az alapítványnál több mint 3000 pácienst kezeltünk a legkülönfélébb, mozgással kapcsolatos problémákkal. Ez a szám, hangsúlyozzuk, csak a Dévény Anna Alapítványra, tehát nem arra a közel 160 végzett gyógytornászra vonatkozik, akik országszerte kezeltek ez idő alatt.

A statisztika betegségkódokként és típusokként mutatja a kezelések eredményét, azaz, hogy a terápiával hány százalékban értek el gyógyulást vagy javulást.

Mit is értünk a páciensek állapotán az elbocsátáskor?

  • GYÓGYULT: a beteg mozgásának minősége az egészséges mozgáshoz viszonyítva semmilyen különösebb eltérést nem mutat.
  • JAVULT: A kezdeti stádium (enyhe, középsúlyos, súlyos) figyelembevételével határozzuk meg a mozgásállapotban bekövetkezett javulást
  • NEM VÁLTOZOTT: A beteg állapotában javulás nem következett be, új mozgásformákat nem sajátított el.

Összességében statisztikánk szerint a páciensek gyógyulási aránya a 16 év alatt közel 80%-ra tehető, 15%-uknál pedig javulás következett be.

Többen kérdezik, hogy hány kezelés után lehet sejteni, hogy mi lesz az eredmény, és hogy hány kezelés szükséges összesen. Nos, ezt sajnos nagyon nehéz megmondani: két ugyanolyan esettel még nem találkoztunk. Valakinél már egy-két kezelés is számít, és beindítja a kiesett mozgásformákat, valakinél sok-sok kezelés után látható csak eredmény. Ez leginkább a sérülés típusától és fokától függ. A születéskor oxigénhiányt elszenvedett csecsemőknél pont ez a probléma: e két tényezőt nem tudjuk.

Egyet azonban biztosan tudunk: a kezelések sikeressége egyértelmű összefüggésben van a kezelések elkezdésének idejével: tehát minél hamarabbi életszakaszban (akár a szülés után pár nappal) van itt a páciens, annál nagyobb az esélye, hogy be tudjuk indítani az idegrendszeri végkészülékek segítségével a mozgást.

Betegségtípusonkénti részletesen diagramjaink hamarosan letölthetőek lesznek erről az oldalról!